Fegyelmi eljárás, ezúttal az alpolgármester ellen

Ez már a negyedik fegyelmi eljárás lesz, amely a jelenleg regnáló közgyűlés alatt kezdetét veszi. Dr. Károlyi Attila képviselő önálló képviselői indítványt juttatott el Marton Istvánnak, melynek tárgya: fegyelmi vizsgálat indítása Cseresnyés Péter alpolgármester ellen. A képviselő szerint azzal, hogy az alpolgármester elhallgatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által írt levél tartalmát kárt okozott a városnak, hiszen Kanizsa még mindig nem jutott hozzá a pályázati támogatáshoz, s az is elképzelhető, hogy az információ birtokában a közgyűlés másként szavazott volna az Erzsébet tér északi tömbjének eladásáról is.

Az esetleges fegyelmi vétség kivizsgálását dr. Károlyi Attila javaslatára kezdeményezheti a testület a december 2-i közgyűlésen. A vizsgálat alapja az a levél, amelyről Cseresnyés Péter nem számolt be Marton Istvánnak. Ebben a levélben magántőke bevonását javasolták a városnak a belváros rekonstrukciós programjához. A levélben foglalt ismeretek hiányában nem lehetett kellő nyomatékkal a testület előtt képviselni az Erzsébet tér északi tömbje értékesítésének szükségességét. Az eladást sokadik próbálkozásra sem szavazta meg a testület, jóllehet ez a magántőke-bevonás elegendő lehetett volna ahhoz, hogy a belváros rekonstrukciójához az állami támogatást már első körben megkaphassa a város, állítja Marton István.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Cseresnyés Péter alig

Cseresnyés Péter alig csinál valamit, de azt legalább elszúrja, és mégis megkeres havonta egy millát tisztán. Ő a példaképem, egy zseni!:)

Tartalom átvétel